Inge de Bruijn
„Imádok mosolyogni!” – jelentette ki Inge de Bruijn világcsúcstartó olimpiai úszóbajnok. És vajon csak a sikerek miatt?
„Az ember természetesen mindig mosolyog, ha aranyérmet nyer” – válaszolja – „de jót tesz a család, a barátok és a napfény is.”
Siker egy csapásra
Inge az 50 méteres gyors- és a 100 méteres pillangóúszás világcsúcstartója, valamint ő Hollandia legsikeresebb olimpikonja. Sydneyben három világrekordot döntött meg öt nap alatt, három aranyérmet és egy ezüstöt nyert, ezzel biztosítva helyét az úszósport halhatatlanjai között.
A kemény, könyörtelen edzéssel töltött órák jutalmaként a World Swimming Magazine 2000-ben és 2001-ben is az év női úszójává választotta. Ezt Athénban az egy arany-, az egy ezüst- és a két bronzérem után még több mosoly követte.
A medencéből a reflektorfénybe
A versenyszerű úszást abbahagyva Inge immár sokkal fontosabb dolgokra koncentrál, olyanokra, mint a barátok, a család és az új, szépen ívelő médiakarrier. Egyben elhatározta, hogy mosolyát is „olimpiai formába hozza”.
„Állandóan csak edzettem…” – vonja meg a vállát Inge. A magyarázat magától értetődik: az ember csak akkor ér el ilyen sikereket, ha a nap minden percében csak ugyanazt az egyetlen célt tartja szem előtt.
„A fogaim rendben voltak, de a mosolyom nem volt tökéletes. Aggódtam, hogy az emberek észreveszik ezt, és utáltam látni magam az újságokban. Ezért megfogadtam, hogy ahogy lesz rá időm, megcsináltatom a fogaimat. Miután végignéztem a lehetőségeket, egyértelmű volt, hogy teljesen kerámiából készült héjat választok.”
A még nagyobb „csobbanás”
Most, hogy a medencén kívüli karrierre készül, Inge újabb szakmai kihívásokkal néz szembe a média reflektorfényében. Az első jelek szerint természetesen lélegzetelállítóan sikeres lesz.
Dr. Richar Kleinsman esettanulmánya
Fogtechnikus: Ludger Schlütter